Na szóval: most lettem készen a takarítás-mosás-vasalás szentháromságával, és kellőképpen elfáradtam. Viszont csili-vili a lakás, jó benne lélegezni, jó benne létezni: otthon lett belőle.  No, és miért is ez a nagy Takarítási Láz? Holnap vendégem érkezik, egyenesen Frankfurtból (persze, nem egyenesen onnan, mert két éjszakát már Szegeden töltött): egy tanárnő, akinek felajánlottam, hogy itt alhat-ehet-ihat-fürödhet-pihenhet a héten.

Most egy csöppet izgulok, mert az egy dolog, hogy a vendéglátás fizikai feltételei (úgy mint: tiszta, vetett ágy, étel-ital a hűtőben, meleg víz a zuhanyozóban, és én, aki mindezt "feltálalja") adottak, de az már másik dolog, hogy nem ártana beszélgetni sem a kedves vendéggel. És most rágom magam azon, hogy mit mondjak, milyen témákkal jöjjek elő, miről is beszélgessünk???? Mert hát az a nagy helyzet, hogy a kommunikáció szempontjából sajnos, eléggé passzív vagyok: szeretem hallgatni, ahogy mások beszélnek, szeretem megfigyelni közben a gesztusokat, a mimikát, a hanglejtést- a szóban ki nem mondott mondatokat-, de bizony beszélni már nem nagyon... Tudok naggggyon kedvesen mosolyogni, rákérdezni az óhajokra-sóhajokra, tisztázni a közérdekű információkat a programmal kapcsolatban satöbbi- de mit lehet kezdeni egy vadidegen emberrel, aki bár -állítólag- nagyon kedves, de mégiscsak idegen.....

Úgyhogy most ezen ölöm rágódom. De nem biztos, hogy sokáig, mert a házitündér szerepkör kellőképpen elfárasztott, és inkább aludni megyek. Holnap ilyenkor már úgyis kiderül minden.

Ui: Ez volt életem első blogbejegyzése, amennyiben olvasható, az azt is jelenti, hogy meg is tudtam osztani....