Igazság szerint már legalább két hete tervezem, hogy ismét írok, mert téma akadna bőven...Viszont annál kevesebb az időm...Kár vagy nem kár? ebbe most nem mennék bele.

Viszont ma elbúcsúztattuk az egyik kollégánkat, aki igaz csak két és fél évig volt a tantestület tagja és nem is teljes állásban, mégis ez a délutáni alkalom lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit elgondolkodjam...

Imre az iskola lelkésze volt, miután az előzőt furcsa körülmények között eltávolították. Valószínű ez (is) lehetett az oka annak, hogy a tantestület jó része nem igazán fogadta el vagy be ezt az egyébként jólelkű, szelíd embert. A gyerekekről nem is beszélve...Hiszen eleve hátránnyal indult: elődje a diákok körében nagyon népszerű, közvetlen, derűs, vidám, viccre-ugratásra mindig kész lelkész volt, aki nem feltétlenül a komoly Biblia-tanulmánnyal akarta a gyerekek érdeklődését felkelteni a hit dolgai iránt...Aztán jött egy csúnya váltás, amiről most nem szeretnék beszélni, az iskola diákostul-tanárostul felbolydult, felkavarodott és senki sem tudta, hogy mi helyes és mi nem, mi a bizonyos és mi nem....Nagyon rossz időszak volt ez, nehezen átvészelhető. Az új lelkésztanárok nem találtak bizalmas szívekre, lelkekre sem a kollégák, sem pedig a gyerekek részéről. Ebben a helyzetben egy halk szavú, komoly gondolkodású, alapvetően zárkózott, a távolságot mindig fenntartó, magának tiszteletet kívánó idősebb lelkész nehezen illeszkedhetett be a hittanórák világába. Problémáját még az is fokozhatta, hogy majdnem ötven évesen kezdett el tanítani- és rögtön a legkritikusabb korosztállyal kellett kezdenie...Hát, nem irigylem...

Az osztályomban is tanított két évig: állandó harc volt, nem érzékelte, hogy mikor ugratják és mikor gondolják komolyan, sajnos, nem tudta legyőzni a merev ellenállást, a diákjaim sokszor szándékosan gonosz megjegyzéseit. Hányszor próbáltam beszélni a gyerekekkel?! Nem is tudnám megszámolni! Hány osztályfőnöki órának volt a témája a hittanórai viselkedésük! Sajnos, mindkét oldal sokat hibázott.

Pedig, ha jobban odafigyeltünk volna szelíd, nyugodt beszédére, szeretettel teli szavaira, sok mindent tanulhattunk volna belőle és tőle. Voltak nagyon szép reggeli áhítatai és elgondolkodtató Biblia-tanulmányai is. Nagy tudású ember, kiszolgáltatva az aktuális politikának. Vagy csak mi gondoltuk ezt róla? Vagy csak eleve fenntartással fogadtuk és a helyzetébe, új pozíciójába beleképzeltünk bizonyos sötét dolgokat? Ez is lehet...Vagy tényleg így volt? Az elmúlt két évben majd' minden iskolalelkészi fogadóóra előtt eszembe jutott: bemegyek és beszélgetek vele. De aztán mégsem. Konokság? Makacsság? Előítéletesség? Lustaság? Önvédelem? Bizalmatlanság? Mindez együtt.

Remélem, az új helyén nagyobb szeretettel fogadják és szép gyülekezetet tud kiépíteni vagy továbbépíteni...Mindenesetre mi tartozunk neki - úgy hiszem.

Isten áldása kísérje további munkáját!